Túra a szórakozás világában

 Napjaink egyik legnagyobb tinibálványa látogatott el szülővárosomba május 28-án, szombaton délután.  A Damjanich János Általános Iskola gyermeknapján Fluor Tomi előadása zárta a napot. Egyáltalán nem tartozik bele a zenei világomba Tomi „művészete”, annak az oka, hogy miért is látogattam el a felsőpárti iskolába az a kíváncsiság. Kíváncsi voltam, hogy miért, vagy mitől válnak a fiatal énekesek egykettőre a tinik kedvencévé.
17:00-ra volt kiírva a műsor, ami időben el is kezdődött, így aprócska késésemnek hála az első számról lemaradtam.  Megérkeztem az iskola udvarára, ahol már javában zajlott a buli. Körülnéztem kik is jelentek meg eme jelentős eseményen. A tömeg, mert mondhatni sokan voltak, többen, mint amire számítottam, javarészt 10-14 éves fiatalokból állt. A kisebb részét a nézőknek a szülők tették ki. A szülők, akikre ránéztem és szinte láttam a fejük felett megjelenő kis felhőt beleírva: „Jézusom hová kerültem?”. És ott voltam én.  Egy kőrocker.
A számok váltották egymást majd felhangzott a híres Mizu, és mintha egy bomba robbant volna minden kisiskolás torkaszakadtából el kezdte üvölteni a szöveget. Én meg próbáltam rájönni miért rajonganak a tizenéves fiatalok ennyire Fluor Tomi-ért. A látottak és hallottak alapján azt tudnám elmondani, ami a legmeggyőzőbb lehet számukra az a szleng, és az a sok ökörség ami bálványunkból árad, és ezt úgy gondolom a fiatalok lazának, vagy menőnek tartják.
Tudomást sem vennék ezekről az előadókról (szándékosan nem említettem a koncert és a zenész szavakat az egész szöveg során) ha nem lennének útjában az igényes és tehetséges zenészeknek, de ez nem ezeknek a tinisztároknak a hibája. Az emberek ezt akarják hallani, eladhatóak, és ami itt eladható bármilyen… hogy is fogalmazzak… furcsa vagy szokatlan, azt eladjuk.
Tomi még búcsúzásként elénekelte a Mizu című számát, amire a közönség ugyanúgy reagált, mint az első felvonásnál, bennem pedig megbizonyosodott „Nekem nem jön be ez a szitu”.